Mióta online játékok léteznek, a virtuális fizetőeszközöket azóta lehet (legálisan vagy illegálisan) valós pénzért megkapni, vagy azokat eladni. Jogos? Etikus? Cikkben erről van szó.

Mostanában többször gondolkodtam azon, hogy vajon mennyire etikus, vagy akár jogszerű az, hogy a virtuális javakat valós pénzre lehet váltani bizonyos játékokban legálisan (vannak illegális módszerek is, de arról majd később).

Vegyük például az Entropia Universe-t, ahol közvetlenül váltható a világ valutája valós pénzre. Az itteni pénznem neve a PED (Project Entropia Dollars), és 10 PED felel meg 1 amerikai $-nak. A virtuális "bankszámlánkon" levő pénzt bármikor átválthatjuk, és elutalhatjuk bármilyen valós bankszámlára, az egyetlen kikötés, hogy a minimum kivétel 1000 PED lehet.

Több, mint 800.000 játékosával és százmillió dollár nagyságrendű virtuális pénzforgalmával, valamint az alkotóknak hozott 100.000 dolláros profitjával az Entropia Universe a világ legnagyobb, virtuális és valós pénzt közvetlenül átváltó helyszíne lett. Hogy jobban érzékeltessem a játékban történő pénzforgalmat, kiemelném a legnagyobb in-game tranzakciót:
Egy virtuális űrkikötő, a Crystal Palace Space Station - mely egyébként elég népszerű játékbeli színtér -, múlt év decemberében 330.000$-ért kelt el (mostani árfolyamon kb. 72600000 Ft: igen, hetvenkétmillió magyar Forint!). De viszonylag gyakoriak a 100.000$-os tranzakciók is, általában egy-egy híresség avatárja az aukció tárgya.

De nézhetnénk akár a Second Life-ot is, ahol tavaly 55.000.000$-t emeltek ki a játékból, PayPal accountokra utalva őket.

Nyilvánvalóan ez a rengeteg pénzmennyiség valahogy megjelent ezekben a játékokban. De mégis mi módon?

Nos, először is a pénzintézetek hamar felfedezték, hogy virtuális terekben is pént kereshetnek, így hamarosan megjelentek a fenti játékokban (is), ahol befektettek, majd lefölözték a profitot. De ez csak az egyik, kisebb része a történetnek.

Ezekben a játékokban dolgozni is lehet, ugyanúgy mint a valós életben. Megvesz az ember bagóért egy földet (szigetet, bármit), felhúz rá egy épületet, és eladja haszonnal. Vagy amit egy élelmes amerkiai úr, bizonyos Dana Moore tesz: esőt árul. Bizony, és megveszik, méghozzá sokan. De termelhetünk is, például fegyvereket, vagy ruhákat. Bármit. Egy-egy jó ötlet általában dollárezreket ér.

Ha jól belegondolunk, akkor nem is kell mást tennünk, mint otthon a kényelmes karosszékben, feltett lábbal, finom hideg sört (vagy meleg teát, kinek hogy) kortyolgatva keressük meg a betevő falatot. Lehetséges? Lehetséges.

Hol ezzel a gond?

Gondoljuk végig. Miért is dolgozunk? Virtuális, azaz, a valós, fizikai világban (hogy kocka kifejezéssel éljek: IRL) ezek a dolgok nem léteznek. Maximum néhány mágnesrészecske máshogy rendeződik egy távoli, ki-tudja-hol fekvő rohadtnagy serverteremben. Ha kikapcsoljuk a monitort, akkor huss, eltűnik (igaz, jó esetben csak a következő bekapcsolásig) a vagyonunk. Arról nem is beszéve, mi történik, hogyha egyszer tényleg elszállnak azok a szerverek.

Ide kapcsolnám még azokat a - többnyire online szerepjátékokat, mint WoW, Aion, Lotro, AoC, WO, stb. -, melyekben tiltva van mindennemű kereskedelem az ingame és valós javak között. Mégis, egész iparágak épültek erre a piacra, ugyanis folyamatosan nő azon játékosok száma, akiknek nincs elég idejük (vagy türelmük), hogy annyit játszanak, amennyivel meg tudnak annyi játékbeli valutát keresni, amit egy-egy nagyon áhított dologra el tudnak költeni.

Emellett pedig megjelentek azon programok, ún. botok is, melyek a játékos nélkül is képesek valamilyen módon pénzt keresni (egy bizonyos helyen őrjáratozva szörnyeket ölni, majd azokat megnyúzni, esetleg halászni, vagy bányászni, stb). És akkor már ott is tartunk, hogy a számítógép önállóan "dolgozik" helyettünk, és ezt a megkeresett pénzt a játékos később alkalomadtán akár valós fizetőeszközre is cserélheti. Itt futunk bele a cikkem elején feltett kérdésre.

Ez semmilyen szempontból nem etikus azon emberekkel szemben (sem), akik a napi robottal keresik meg a kenyerüket. A jogi részéről nem is beszélve (márhogyha azon játékokat vesszük, ahol a bottal való "farmolás", azaz pénzkeresés tiltott, márpedig a legtöbb játékban ez így van), bár ez még nagyon képlékeny dolog, még nem hallottam olyan esetről, hogy valaki börtönbe került volna amiatt, hogy nem megengedett eszközöket használva egy bizonyos játékban valós pénzt keresett.
 

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: cikk

A World of Warcraft Cataclysm Mage kasztjának változásai

A mágus – a játék üvegágyúja – 2 kiegészítő után is küzd balance gondokkal. Eddig nem sikerült a fejlesztőknek eltalálni az egyensúlyt a különböző spec-ek között, reméljük a Cataclysm végre megoldja ezt.

Az eddigi infók alapján talán kedvelt varázslóink az egyik kaszt, ami a legkevesebb változáson esik át. Nincs is szükségük teljes mechanikai átalakításra, hiszen egy elég jól funkcionáló karakterosztályról beszélünk, az egyetlen, amit el kéne érni, hogy ne 1, maximum 2 féle talent kiosztással tudjanak helyt állni a raidekben.

Az Arcane Missiles spell-t újratervezik és egy proc alapú mágia lesz belőle. Amikor a mágus sebzést okoz egyik varázslatával – ez lehet bármelyik – az Arcane Missiles bizonyos eséllyel elérhetővé válik. Ez a változtatás remélhetőleg kicsit dinamikusabb játékstílust tesz lehetővé, különösen alacsony szinten.

Kivesznek egy jó pár varázslatot, ezek között van az Amplify Magic, Dampen Magic, Fire Ward, Frost Ward, de nem kizárt, hogy a későbbiekben bővül a lista. Blizzard úgy gondolta, ezek a spell-ek nem elég élvezetesek.

Az étel és ital készítés szintkövetelményét megnövelik, valószínűleg 40-es szint környékén lesznek tanulhatóak. Nem kell aggódni, azzal fogják ellensúlyozni, hogy rendbe teszik az alacsony szintű mage-k managazdálkodását. További változtatás, hogy az idézett ellátmány mana-t és életerőt egyaránt visszaad.

A Scorch-t megpróbálják beépíteni a Fire mágusok rotájába, akkor is, ha van valaki más, aki a crit buffot szolgáltassa. Szeretnék, ha egy hatékony sebző mágia válna belőle, ennek érdekében még több bónuszt fog adni a mágus számára, és talent-ek is fejlesztik majd.

Új talent-ek:

Az Arcane Focus mana-t ad vissza minden alkalommal, amikor egy mágia – Arcane Missiles is beleértve – nem talál be. Ezzel szeretnének az Arcane mágusoknak még több eszközt adni a mana-juk menedzselésére.

A Playing with Fire a mostani hatása helyett a következő bónuszt adja: Minden alkalommal, amikor közelharci támadás éri a mage-t, csökken a Blastwave cooldown-ja.

A Pyromaniac Haste buffot ad, amikor 3 vagy több célponton ketyeg a mágus által feltett Fire DoT.

A Burnout talent segítségével a mana kifogytával az életerejükből varázsolhatnak a mágusok.

Új képességek:

Flame Orb (lvl 81): Prince Taldaram képessége ihlette varázslat. Egy lángoló gömböt idéz mely követi célpontját, és minden útjába kerülő ellenséges célpontot meglő egy tűzsugárral. Fontos megjegyezni, hogy nem channeled spell-ről van szó. A tűz spec-en lévők valószínűleg tovább is fejleszthetik majd, például a gömb felrobbanhat, amikor eléri célpontját.

Time Warp (lvl 83): Passzív Haste növelő hatás, gyakorlatilag a sámánok Bloodlust/Heroism képességével egyezik. Az egyetlen plusz hatás, hogy megnöveli a mágus mozgási sebességét (csak az övét). Ugyanúgy vonatkozik rá az exhaustion debuff, és nem adódik össze a sámán buffal.

Wall of Fog (lvl 85): Egy vékony, 30 yard hosszú Frost sávot idéz a mágus előtt, amely lelassít minden rajta áthaladót. A mana költsége miatt inkább csapatok ellen lesz hatékony, célja hogy egy csatamező irányítására alkalmas eszköz legyen a mage arzenáljában. 10 másodperc hatóidő, 30 másodperc cooldown. Ez sem channeled spell.

 

Passzív talent bónuszok:

Új feature. Minden talent ág kap 3 bónuszt, melyek sorban aktiválódnak. Minél több pont van az adott ágra osztva annál több extrát kap a játékos. Minden tree 3 bónuszt kap.

 

Arcane:

Spell Damage: Mágikus sebzés növelés

Spell Haste: Mágiák varázslási idejének csökkentése

Mana Adept: Ennek a segítségével az Arcane-ra specializálódó mágusoknak a mana-juk mennyiségével arányosan fog változni a sebzésük. A fejlesztők szerint már így is a mana-val való „játék” jelenti a kihívást ennek az ágnak, ezért több eszközt adnak nekik amivel mana-t nyerhetnek vissza, és a sebzésüket is ettől teszik függővé.

 

Fire:

Spell Damage: Mágikus sebzés növelés

Spell Crit: Mágiák crit esélyének növelése

Ignite: A talent átkerül masterybe, és most már minden direkt fire sebzés-re vonatkozik, vagyis egy DoT sebzést tesz a fire spell által megsebzett célpontra. Az ereje is nagyobb lesz, mint a talenté volt.

 

Frost:

Spell Damage: Mágikus sebzés növelés

Spell Critical Damage: Mágikus sebzések kritikus sebzés mértékét növeli

Death Frost: A Frost Bolt használata olyan buffot ad a mage-nek, amely megnöveli a Frost, Fire és Arcane mágiáinak sebzését. Ez a buff nem vonatkozik a Frost Bolt-ra. Azt remélik, hogy ennek köszönhetően a Frost nem csak Frost Bolt spammeléséből fog állni, hiszen ha csak azt használja valaki, akkor elbukja a buffot.

Metin2

2010.05.14. 21:19

A Metin2 egy ingyenes MMORPG játék, amit magyar nyelven is már több mint egy éve elérhetünk.

A játékot a GameForge GmbH német cég üzemelteti a gyártója pedig egy koreai vállalkozás.

Történet:

A távolkeleti tartományokban békesség uralkodik ám az égből egyszer ún. metin kövek kezdenek el hullani. Ezek megváltoztatják az embereket és az élőlényeket. Az állatok hirtelen megtámadják a embereket. Káosz és anarchia uralkodik. A birodalom három részre szakad.

   Chunjo-Császárság a theaokratikus birodalom

   Jinno-Császárság a harcias és agresszív császárság

   Shinsoo-Császárság a kereskedelem és üzletek világa

 Metin2 Trailer

 

 A játékban 4 kaszt közül választhatunk. Munden kaszton belül két irányba fejlődhetünk.

Kasztok:

  • Harcos
  1. Mentális
  2. Testi
  • Ninja
  1. Közelharc
  2. Távharc
  • Sámán
  1. Gyógyító
  2. Segítő
  • Sura
  1. Fekete Mágia
  2. Kard

Minimális rendszer feltételek a Metin2 -höz

  • Operációs rendszer: - Win 98, Win XP, Win 2000
  • CPU - Pentium 3 1GHz
  • Memória - 512M
  • Grafikai kártya - grafikus kártya több mint 32MB RAM
  • Soundkártya - Ügyfélszolgálat DirectX 9.0
  • Egér - Windows kompatibilis egér


Ajánlott rendszerelőfeltétel a Metin2-höz.

  • Operációs rendszer: - Win 98, Win XP, Win 2000
  • CPU - Pentium 4 1.8GHz
  • memória - 1G
  • Grafikai kártya - grafikus kártya több mint 64MB RAM
  • Soundkártya - Ügyfélszolgálat DirectX 9.0
  • Egér - Windows kompatibilis egér
     

PRO

  • A Játékmenet a Metin2-ben élvezhető, olyan 30-as szintig (karakteről függően)
  • Alcsony rendszerkövetelmény, elfut régebbi képeken is könnyedén.
  • Magyar nyelvű
  • Ingyenes

ELLENÉRVE

  • 30. szint után kevés a küldetés és nehéz a fejlődés élvezhetetlenné vállik.
  • A Grafika elég gyenge, olyan 2002-ben készítettek ilyeneket.
  • Laggosak a szerverek hétvégén és esténként

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: magyar mmorpg

Warcraft Film 2011

2010.05.12. 21:17

Hamarosan kezdetét veheti a Sam Raimi által vezényelt film forgatása, miután a rendező kiszállt a Pókember legújabb epizódjának a munkálataiból.

Még 2006-ban jelentette be a Blizzard Entertainment, hogy a Legendary Pictures megvásárolta a Warcraft filmadaptációjához szükséges jogokat. Azóta a filmról nem sok hírt kaptunk csupán néhány meg nem erősített pletykát, amik szerint a történetet egy Szövetséges katona szemszögéből fogjuk látni.

 Trailer

Később olyan hírek röppentek a magasba, hogy a The Rise of the Lich King címet kapja a film, de ezt a Blizzard egyből cáfolta. Ami viszont biztos, hogy egy nem rég kiadott nyilatkozatában a Legendary Pictures megerősítette, hogy gőzerővel kezdtek neki a forgatókönyv írásának, ami Robert Rodat és a Blizzard fő dizájnere Chris Metzen közös gyümölcse lesz.

Tehát nincs más dolgunk mint hátradőlni és várni, hogy 2011-ben magával ragadjon minket a Warcraft univerzuma immáron a mozikban is, remélhetőleg 3D-ben.

Általában filmből adaptálnak játékba, most viszont a World of Warcraft esetében a játékból készül film, ráadásul 3D-ben

Kaldimor változásai bővebben a World of Warcraft Cataclysm MMORPG-ben

Amikor a világ kifordul saját magából, minden megváltozik... Síkságok lesznek tengerré, tengerek válnak mocsárrá. Erdők halnak el és ott, ahol eleddig csak halált láthattunk, ott új élet sarjad...

Ashenvale

A csodálatos erdő melyért Warcraft 3 ban oly sokat kűzdöttünk a Night Elf kampányban (meg, ugye, vertük tönkre az ork kampány során) most „gyökeresen” megváltozik. Kevesebb lesz a fa. Ez a legelső, amit észrevehet az ember. A horda felső vezetésben beállt változás miatt (Értsd: valószínűleg Garrosh huncutkodik Thrall helyén, ha nem is véglegesen váltja le a nemes Ork Hadvezért, militarizáltabb hozzáállása miatt csúnyán szív az Alliance) az erdőirtás olyan méreteket öltött, mint eddig soha. Ahol hatalmas fák álltak most tönkök, ahol erdő volt, most síkság. Szomorú látvány Elf szemeimnek!

Ha megtekintjük a térképet, láthatjuk, hogy egy csúnya vulkán éktelenkedik a zóna közepén, a partot Ork kikötőnek használják, és a horda megerősödött a zónában. Ezen a képen látható a fentebb említett új horda kikötő. Itt megtekinthető a vulkán, ami csak úgy oda nőtt, és erre lelhető a levágott csonka erdő :(

Azshara

Az egyik legnagyobb változáson átment zóna! Totális Goblin uralom van itten kérem szépen. Hatalmas ágyú, amivel bombáznak (valószínűleg Westfall kráter emiatt keletkezett, erről majd később), golfpálya, autópálya, medence, gumikacsa… Ha ez nem lenne elég, döntsétek csak el a fejeteket balra, kilencven fokkal! Ja, hogy bocsi, megépítették a Goblinok a Halálcsillagot és horda szimbólummá faragták a térképet. Szörnyű. Ha hordás vagy akkor meg Oh yeah!

Abban azért meg kell egyeznünk, hogy tudnak ezek a goblinok, ha akarnak. Már pedig akarnak. Amellett, hogy Goblin (ergo hordás) zónává lett az egész, még Orgrimmarba is van egy hátsó bejáratuk. Szóval a szemnek kellemes rozsdás erdőből egy lerombolt technokrata horda zóna lett. Biztos vagyok benne, hogy azuregos szellemét lerobbantották azzal a Nagyágyúval :P

Darkshore

A (számomra) legszebb emlékként számon tartott Darkshore semmit sem veszített hangulatából, csak picit más arcát mutatja. Auberdine kikötő szanaszéjjel van disztrójolva, az egész régiót hatalmas szakadék hasítja kisebb részekre. Egy kisebb vízesés-örvény található északon, Bashal’Arannak annyi. Az északon, Moongladet Darkshoretól elválasztó sziklán található troll parti kemping lejjebb csúszott és konkrét hordás kikötővé nőtte ki magát.

Egy soha meg nem nyugvó tornádót is megfigyelhetünk valahol az út közepén, ha esetleg amatőr meteorológusnak készülünk, amúgy meg gondolom érdemes elkerülni. A Groove of the ancients szebb lett, nagyobb lett és még jobban kivirágzott, hála az itt őrködő enteknek. De, hogy ne csak öröm és boldogság legyen Master’s glaive ben kitúrták a Twilight cultosok (nem összekeverendő a pultosokkal.

Cultosok legfeljebb mérget szolgálnak fel) az Old God koponyának hitt tetemet. Most úgy néz ki, mint egy Zelefánt. Vagy ha kevésbé vagyunk Micimackó fanok, akkor Faceless one. Lehet spekulálni. (Egyébként Twilight Highlanden ott van a tesója ennek a csontváznak)

Desolace

Az egyik legunalmasabb zóna, Maraudont leszámítva, szerintem. Jó, annak idején kicsit feldobtuk, szerintem mi voltunk az egyetlen guild akik beraidelték Rexxart :D Most is javarészt sivatagos és randa, de rengeteg helyen kivirágzott és gyönyörű oázissá változott. Például a kodo temető! Mostmár nem a homokban vannak szanaszét az ódon gigász csontok, hanem a fűben! Hogy hogyan változnak az erőviszonyok, azt még nem tudni. Remélem egy kellemesen questelhető zónává változik!

Dustwallow Marsh

A leg szembetűnőbb, és szinte egyetlen változtatás kedvenc sárkányasszonyt rejtegető zónánkban az, hogy hídat építettek Theramore nyugati csücskétől a szárazföldig. Ami szövi szempontból annyit jelent, hogy nem kell hat és fél órán keresztül kerülgetni a zónát, ha esetleg boci burgert szeretnél Barrensből! Szeretem a hidakat.

Felwood

Felwoodban egy kevés változás esett csak. Horda itt is picit több helyen van jelen, például goblin építmények (LINK) láthatók Irontree woodsban. Talonbranch Gladeben egy érdekes fa nőtte körbe a Nightelf campet. Természetesen a zöldes démoni energiáktól pulzáló hangulat megmaradt.

Feralas

Feralas, a part menti erdős zóna melyet mindenki Dire Maul miatt látogatott picit megváltozott.  Az áradás tönkrevágta Feathermoon strongholdot. Nem baj úgy is utáltam az ötven perces hajótúrát. Isle of Dreadnek is búcsút inthetünk (amiből az jön, hogy a scepter of the shifting sands questsorozat is elérhetetlenné válik.) Fellelhető pár új tábor, szerencsére Dire Maul maradt.

A Gordunni ogrék északabbra költöztek. A Twin colossal teljesen használhatatlan és üres régiója kapott valami kisebb campeket, hogy ott is legyen mit csinálnia az erre tévedő kalandornak. Mivel egész Thousand Needlest elöntötte a víz és csónakázó paradicsommá vált így Feralas keleti csücskében helyet foglaló Thalanaart is kis gondolázó látványossággá kellett átalakítani, és picit magasabb helyre költöztetni. Szeretünk úszni, de ennyire azért nem :P

Northern / Southern Barrens

Az eszméletlenül hatalmas Barrens zónát két részre vették. Komoly agyrohadást okozott alacsony szinten itt végig gyalogolni. No nem lett kisebb, csak okosabban elrendezett! A két régiót hatalmas lávától bugyogó hasadék választja el. Ratchet sajna nem lett nagyobb, pedig simán megérdemelné.

Barrens síksága sem kerülhette el a zöldülést és a druidák hathatós resztorációs projektjét. Hol homokos földön tapicskolhattál régebben ott most dús oázis zöldell. Az Overgrowth nevű része Barrensnek, ahogy neve is mutatja, kicsit túlmutálódott. Túl dús növényzet, csordultig virággal és zölddel. Hopp.

Szteroidos druidák, ejnye. Battlescarnál Horda vs Ally csata dúlt, ez látható. Alig várom, hogy a történettel is alátámasszák végre, amit itt láthatunk! Mulgoret a The Great Gate zárja el a világ többi részétől. (Tudvalevő, hogy Cairne-nel valami történt. Hogy erőszakosan elbánt-e vele Garrosh, ahogy azt sokan gondolják, vagy csak simán lelépett segíteni Hyjalba esetleg Thrallnak, még nem tudni.)

Bael’Modan ban törpe archeológusok vetették meg lábukat és kezdtek valami ősi romvárost feltárni, míg Fort Triumph épülő erődjében más alliance-os katonák állomásoznak ezzel is növelve a szövetséges befolyást a régióban.

Orgrimmar

Ugyan nem egy külön zóna, de mint Horda főváros simán megérdemli, hogy szót ejtsek róla, főleg, hogy rengeteg változáson ment keresztül. Még erődítményszerűbb kinézetet kapott, a trollokat kiutálták tudtommal valamint itt-ott bővült. Rengeteg képet leltek, aki többet foglalatoskodott hordásként biztosan ámul-bámul, sajnos csak kevéssé tudok véleményt mondani róla.

Stonetalon Mountains

A legkedvencebbebbebb Warcraft 3 mas pályáim egyike volt a WoWban dögunalmasan megformázott zóna. Cataclysmban a charred vale még charredebb lesz. Rengeteg hegyet (vagy dombot, mérettől függően) legyalultak, hogy utat vagy kisebb bejárható placcot csináljanak belőle. Mind Ally mind Horda campekkel bővül Stonetalon, természetesen a goblinok sem maradhatnak ki a mókából. Mirkfallon Lake, ami eddig csak goblin ágyútöltelék NPCkkel volt tele most valószínűleg questhub lesz.

Tanaris

Tanaris csúnyán megszívta a kataklizmát! Steamwheedle Portot ellepte a víz, ahogy van. Gadgetzan kikötő lett annyira betört a víz. Ahol eddig Tortát kísértük ott megdőlt pálmafák és nyolc méteres tenger éktelenkedik.

Land’s End beachen partra sodródott goblin flotta törmelékeket láthatunk, így feltételezhető, hogy ott is kapnak questelési lehetőséget a kis huncut zöldikék. Természetesen, mint minden kültéri insta kívülről, Zul’Farrak is sokkal jobban hasonlít saját magára. Mármint ha kívülről nézed.

Thousand Needles

Ahol régen cica háton végig szaladt az ember most oda csak mélytengeri gnóm búvár felszereléssel lehet eljutni. Teljesen elöntötte Thousand Needlest a víz, olyannyira, hogy a Goblin versenypályából motorcsónakázós vízi élménypark lett, a questzóna meg egy hatalmas goblin katamarán.

Ami egyébként nagyon impresszíven néz ki. A Great Lift teljesen funkcióját vesztette, úgyis mindenki úszkálni fog. A Hordás hegycsúcs falvakat híddal összekötötték a könnyebb elérhetőséget szem előtt tartva. Mirage síkságból Mirage Abyss lett, reméljük lesz valami Krakenes quest sorozat oda! Vagy amolyan ufós és találkozhatunk Ed Hariss-szel.

MMO játékok vs. Real Life

2010.05.12. 15:34

Hogyan lehet jól beosztani az idődet, ha nem vagy független avagy az mmo játékok és a valódi élet közti egyensúly megteremtése

Sok helyen olvashatjuk manapság, hogy az internetes, online jelenlétet megkövetelő játékok mennyire tönkre tudják tenni a kapcsolatokat, vagy éppenséggel mennyire torzítják el a túl sokat játszó playereket.

Nyilvánvaló tény, hogy minden olyan hobby (vagy akár munka), ami figyelmet, odaszánt időt igényel es emellett szórakoztat vagy bizonyos igényeket kielégít, addikciót okoz.

Mint ahogy nem lehet a modellrepülőgépek építését sem a gyermek vagy a munka elé helyezni, az MMO vagy más, leginkább internetes játékok sem előzhetnek meg olyan dolgokat az élet fontossági sorrendjében, mint a társunk, a gyermekünk, a munkánk, családunk, rokonok/barátok, stb. Mégis, elszörnyedve és egyszerre mélyen megdöbbenve hallok olyat sokat játszó ismerősöktől, mint hogy pl. "a mostani  szombatomat inkább raidelem barátnő helyett, mert xxx imabloot csizma nekem nagyon kell". Persze, az előrejutáshoz, a raidérdekhez, a "jó érzéshez" nagy segítség az imbapants, de most komolyan, annyira fontos ez?

Szerintetek hogy lehet ezt jól beosztani? Akareterő? Jó időbeosztás? Vagy a barátnőt/gyereket is befogjuk hogy játsz te is, és akkor in-game találkozunk? És whisperben/tellben beszéljük meg a dolgokat?  Duelben oldjuk meg a problémákat - aki nyer annak van igaza -?

Kóros szenvedély? Betegség? Csak rossz szokás? Talán mindegyik? A cikkben sok mindenre választ kapunk...

Először is szeretném tisztázni az addikció (vagy másnéven függőség) fogalmát.

A szó hétköznapi jelentését  félretéve a szenvedélybetegség részével foglalkoznék.

Az addikció kényszeres viselkedési mintákból álló magatartási forma, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik.

Ezen belül a játékszenvedélyt leginkább a hétköznapoktól való menekülésként írják le, s alapja az agy biokémiájában keresendő: a megfelelő mennyiségű  endorfin termelődését segíti elő a játék a beteg embernél. A legmélyén ugyanaz a szerotoninzavar lappanghat, mint a depressziónak, amellyel így rokonságban áll. Örömét a gyors és könnyűnek tűnő nyerés lehetősége, és a hozzá vezető út izgalmai (adrenalin-flash) adják.

 

Oké, tisztáztuk mi ez, de mégis mitől alakul ki?

Ehhez kicsit távolabbról  és több szempontból meg kell vizsgálni a dolgot.

Először is, a mai játékok fejlettsége olyan magas, hogy szinte sohasem történik meg ugyanaz kétszer. Ennek oka egyrészt a valós, élő játékosok, akiket nem lehet kiszámítani, másrészt a mesterséges intelligencia, valamint a többféleképpen megoldható helyzetek is a "mindig más történik" koncepciót viszik előre.

Másrészt egy on-line játékban nem lehet azt mondani, hogy: megcsináltam, kész, mindent végigvittem. Mindig lesz újabb felfedezetlen terület, jobb loot, ilyen-olyan event, stb. Ezek természetesen magukhoz láncolják a játékosokat, és erre a kiadók rá is tesznek egy lapáttal, sőt, ebben van az igazi profit. Biztosítani, hogy a player sokat játsszon, és ezt lehetőleg az ő termékével tegye. Ki játszana egy megunható, befejezett játékkal sokáig? Senki.

Harmadrészt van ennek egy szociológiai okai is. Sok játékos, aki a való életben nem tud jelentős eredményeket elérni, az a játékban lehet „Valaki”. Elismertséget szerezhet bizonyos dolgok megvalósításával. Persze ehhez mi kell? Rengeteg belefektetett idő. Miután pedig valamilyen sikert elért, nem fog visszavágyni a hétköznapokba, ahol esetleg szürke kisegérként eltűnik a sok ember között...

Ide tartozik még a "menekülök-a-problémák-elől" játékos is. Aki a családi veszekedések helyett, vagy, hogy egy időre elfelejtse a problémáit, belogol a játékba, és amíg a virtuális világban bolyong, ezek a gondok eltűnni látszanak. 

Mit jelent tehát a játék következményeként kialakuló függőség?

A valóságtól a virtuális célok felé fordulást, nem valós sikereket, megerősítéseket.

A függőség meglevő, de lappangó defektusokat tükrözhet vissza (defektus: bizonyos agyi funkciók zavara), ezt a betegséget, tehát kezelni kell.

A videojáték- és internet-addikcióval bő tíz éve foglalkozik behatóan a tudomány.  A pszichiátria éppúgy a szenvedélybetegségek között tartja számon, mint a vásárlási mániát, az alkoholizmust vagy a drogfüggőséget.

Az olykor alapvető fiziológiai szükségleteket is elfeledtető addikció titka a flow.   A viszonylag új lélekgyógyászati fogalmat magyar felfedezője és kutatója, Csíkszentmihályi Mihály így határozza meg Flow (Az áramlat) című könyvében: 
„Az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet folytatni akarjuk, pusztán magáért."

A flow-t szinte bármilyen cselekvéssel elérhetjük, de a játék ebből a szempontból kiemelkedően ideális tevékenység, tökéletesen teljesíti a flow-élmény két fő feltételét. Egyrészt a képességek és az elvégzendő feladatok kellő arányban állnak (tipikusan nem könnyű, de mindenképpen megoldható feladatokról van szó), másrészt egyértelmű céllal bírnak. Bármelyik játékműfaj képes kiváltani a flow-t, (akár a Windows pasziánsza is), de a legsúlyosabb eseteket az MMORPG-k (online szerepjátékok) játékosai között találjuk. Ezekben a programokban a flow mellett megjelenik a közösségi élmény, a célokat a játékosok együtt érik el.

A kezelés módja nem lehet az átmenet nélküli eltiltás, bár több csoport próbálkozik vele.

Több szervezet (például a Mothers Against Violence in America, vagyis az Amerikai Anyák az Erőszak Ellen) a játékok feletti teljes szülői kontrollt tartja megoldásnak, továbbá olyan tanácsokkal szolgál, hogy "ne tartsunk semmilyen szórakoztatóelektronikai eszközt a gyerek szobájában, és ha ez nem lehetséges, hagyjuk nyitva a gyerekszoba ajtaját".

Kognitív viselkedésterápiára van szükség. Ez a probléma fel- és beismerése, a beteg maga változtat helyzetén a szenvedély egészséges szintre szorításával, esetleg antidepresszánsok alkalmazása, mozgásterápia, közösségi foglalkozások.

A leghatásosabb és leginkább elfogadott módszer a szakorvosi kezelés.  A számítógép-függőség világszerte elismert specialistája, Maressa Hecht Orzack a kognitív viselkedésterápiát tekinti a megoldásnak, vagyis azt a kezeléssorozatot, amelyben a beteg felismeri, miért rossz a függőség.  A paciens a szakember útmutatásai révén képessé válik arra, hogy saját maga segítsen helyzetén, és a terápia végére egészséges szintre szorítja szenvedélyét, hobbiját (hiszen a függőség nem más, mint a szenvedély torzulása). A kognitív viselkedésterápiát segíthetik antidepresszánsok (a játékmegvonás okozta levertséget kezelendő), mozgásterápia, közösségi foglalkozások, kommunikációs tréning; jellemzően olyan gyakorlatok, amelyek megszüntetik a beteg személyiségének a függőség miatti beszűkülését.

Magyarországon 2003 óta működik a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán egy külön részleg a "kényszeres szerencsejáték-függő szenvedélybetegek" rehabilitációjára. Hazánkban ez az egyetlen központ, amely valamilyen szinten kapcsolódik a játékfüggéshez.

És akkor még egy kis plusz információ (csak hogy körüljárjuk, amit lehet):

Az Egyesült Államokban több százszor annyi a fiatalkorúak által elkövetett fegyveres bűncselekmény, mint a legerőszakosabb játékoknak otthont adó Japánban.  Az USA-ban könnyebb fegyverhez jutni és nagyon lazák a kényszergyógykezelés feltételei, ezt a fajta szabadságot nem lehet járulékos károk nélkül megúszni.

Nem szabad ugyanakkor elbagatellizálni a játékok hatását. A Pacman és az Asteroids korának játékterméséből az elmúlt évtizedek alatt jóval erőszakosabb FPS-ek és RPG-k lettek (az erőszak mellett a drogok is megjelentek a játékokban), és ez nem múlik el nyomok nélkül. Hogy pontosan milyen hatások ezek, azt tanulmányok százai próbálták már kimutatni, de ritkán jutottak közös nevezőre. Nagyjából annyiban értenek egyet, hogy a fiatalokat mindenképpen befolyásolja az erőszak látványa és a virtuális öldöklés.

Egyes kutatások szerint a játékokban látott erőszak főként óvodáskorban káros, mert hamis valóságképet ad, utánzásra ösztönöz, és érzéketlené teszi a gyerekeket. Egy másik népszerű teória azt vallja, hogy tinédzserkorban jelentkeznek az igazán negatív hatások: szorongás, depresszió és a társas kapcsolatok elhanyagolása. Egy harmadik irányzat szerint csak az erőszak passzív figyelése káros, a játékbeli öldöklés inkább szelep, ami levezeti az agressziót. Azonban igazán átfogó kutatás vagy metalanalízis még nem készült.

Bár a pszichológusok között nincs konszenzus, a tanulmányok azt elérték, hogy a játékpiac minden szereplője komolyan vegye a problémát. Kialakult egyfajta felelősség-megosztás, amivel a gyermekvédők többsége együtt tud élni. A játékkészítők felelőssége elsősorban az erőszak indokolttá tételében rejlik, a kiadókat ellenőrző szervek dolga a játékok megfelelő korhatár-kategóriába sorolása, a gyerekeket ért hatásokra pedig leginkább a szülőknek és a tanároknak kell figyelniük.

A virtuális világokban létező célok nem mérhetők semmilyen alkotótevékenységhez vagy kézzelfogható végeredményéhez. Akinek csak ilyen „látszatcéljai” vannak, az csak a számítógép által vetített világban kap megerősítéseket a képességeiről. A megerősítések pedig életkortól függetlenül igen fontosak, és bár könnyebb játékok által ezekhez hozzájutni, nehezen vitatható, hogy a valóság megerősítései értékesebbek és többnyire tartósabbak is. Nem meglepő, hogy szinte kivétel nélkül olyan emberek válnak játékfüggővé, akik személyiségükből adódóan elfordulnak a valóság feladataitól. Általánosan elfogadott nézet, hogy a függőséget okozó játék csupán katalizátor, és a már meglévő defektusokat tükrözi vissza.

És végül egy megtörtént, szomorú dolognak szentelnék még néhány sort:

Az egész világon nagy port kavart fel a 21 éves Shawn Wooley esete, aki 2002 elején egy szokásos napi (mármint teljes napi) Everquest-menet után öngyilkos lett. A fiú édesanyja a játékot hibáztatta, bár elismerte, hogy a fia beteg volt, pszichológusa depresszióra hajlamos, skizoid személyiségnek írta le őt. Wooley asszony és ügyvédei azóta is hadban állnak a játék kiadójával. Egyrészt azt próbálják kideríteni, hogy mi történhetett a játékban, ami Shawn öngyilkosságához vezetett, másrészt azt szeretnék elérni, hogy a kiadó a függőségre figyelmeztető matricákkal lássa el a játékot.

Talán ez mutatja legjobban, hogy bizonyos betegségek nagyon fel tudják erősíteni a játékból kapott ingereket, amelyeket aztán a sajtó is vállára kap, és ahelyett, hogy az igazi okokat megkeresnék, mindenki mindenkit hibáztat, miközben a média is jól jár, és a játék is, mivel a negatív kritika is hirdetés...

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: mmo cikkek reallife

A Hunter kaszt változásai a World of Warcraft Cataclysm játékban.

Sokakban felmerült már az eddigiekben is, hogy a vadász vajon miért manahasználó. Sokan fejtették ki ellenvéleményüket a különböző fórumokon, és úgy látszik elérték a hatást. A kiegészítőben focus-t használnak mesterlövészeink.

A focus-t leginkább a rogue-k energy-éhez lehetne hasonlítani. Fix időközönként tér vissza, nem befolyásolja az intellect, csak a haste. Alapból 6 focus-t nyernek vissza másodpercenként, viszonyítási alapként a rogue-k 10 energy-t kapnak minden másodpercben. Ezen kívül lesz még egy-két képesség, ami elősegíti majd a focus visszatermelődését. Lássuk milyen focus költségre számíthatunk a különböző skill-eknél.

Steady shot / Cobra shot: ingyenes, lövésenként 9 focus-t generál (másodpercenként 12, 6 helyett)
Arcane shot / Chimera shot / Explosive shot: 45 focus
Aimed shot / Multi shot: 60 focus
Concussive shot / Tranquilizing shot: 35 focus
Rapid fire / Master’s call / Disengage: 30 focus

További fontos változtatások:

A töltények megszűnése. A lőfegyverek nem fognak muníciót használni, minden a változtatás pillanatában a karaktereken lévő lövedék, eladhatóvá válik. A tölténytáska, vagy a tegez tárolóvá változik, de ezek csak a hunter kasztú karakterek esetében.

A pet-ek két kategóriába tartoznak majd. Aktív és passzív. Egyszerre 3 aktív állata lehet egy hunter-nek (BM specen valószínűleg 5), melyek között harcon kívül bármikor válthat. A passzív pet-ek, nagy számban lesznek tárolhatóak az istállókban. Ahhoz hogy egy állat átkerüljön egyik kategóriából a másikba, vissza kell menni a városokban található NPC-khez.

Első szinten már egy fajfüggő pet-el indulnak a hunterek, és 10. szinten szelídíthetnek egy újabbat. Az állatok képességei specializálódnak, sebzésük még közelebb kerül egymáshoz. Az új képességeknek az lesz a célja, hogy a hunter az állatok között váltva egy hiányzó posztot tudjon betölteni a csapatban. Lássunk egy-két példát!

Wind Serpent-ek: Mágikus sebzés növelő debuff-ot tesznek a célpontra (hasonló a lock-ok átkához)
Ravager-ek: Fizikai sebzés növelő debuff-ot tesznek a célpontra (a warrior képességhez hasonlóan)
Hiénák: Vérzést okoznak a célpontnak (hasonlóan a druida képességekhez)

Új képességek:

Cobra shot (lvl 81): Nature sebzést okoz fizikai helyett, egy cooldown-on van a Steady shot-tal. Egy alternatíva a huntereknek, a nehéz páncélzatú ellenfelek ellen, valamint a Best Master ágba tesznek talenteket, aminek segítségével, ez lesz az ág fő lövése.

Trap Launcher (lvl 83): A képesség használatát követően, a következő csapda egy 40 yardon belüli területre lesz kilőhető. Hasonlóan a mostani Freezing Arrow képességhez, ezért ezt a skill-t ki fogják venni. 1 perces cooldown, viszont nincs a global cooldown-on.

Camouflage (lvl 85): A hunter egy rejtett állapotba lép – ami nem egyenlő a stealth-el – mely megvédi minden távolsági támadástól. Területre ható képességek hatnak rá, ugyanúgy, mint a közelharci támadások, és sebzés okozása, vagy elszenvedése megtöri a hatást. A hunter mozoghat, és tehet le csapdákat, és az első Camouflage hatása alatt végrehajtott támadás –ami egyben meg is töri – bónuszsebzést kap.

Passzív talent bónuszok:

Új feature. Minden talent ág kap 3 bónuszt, melyek sorban aktiválódnak. Minél több pont van az adott ágra osztva annál több extrát kap a játékos. Minden tree 3 bónuszt kap.

Beast Mastery:

Ranged Damage: távolsági támadás sebzésének növelése

Haste: támadás sebességének növelése

Pet Damage: Az eddig talent-ekből kapott sebzésnövelő hatások nagyja megszűnik, és ez a mastery veszi át a szerepüket

Marksmanship:

Ranged Damage: távolsági támadás sebzésének növelése

Armor Penetration: az ellenfél páncélzatának sebzéscsökkentő hatásának csökkentése

Double Shot: Esély a hunter-nek, hogy egy ingyenes, global cooldownba bele nem számító 50%-os sebzésű lövést lőjön el

Survival:

Ranged Damage: távolsági támadás sebzésének növelése

Ranged Critical Damage: távolsági sebzések kritikus sebzés mértékét növeli

Elemental Damage: A különböző hunter képességekhez, mint csapdák, explosive shot, stb. rendel különféle elemi sebzéseket.

Egyéb

Új talentek:

A Beast Mastery ágon lesz egy Careful Aim nevű talent, ami a Steady shot és Cobra shot képességek lövési idejét, és a sebzését növeli meg. A cél az, hogy ezáltal – különösképpen Camouflage alatt – ezek a skill-ek, használható nyitólövésekké váljanak.

Ugyancsak ezen az ágon lesznek olyan talentek, amik a Cobra shot-ot erősítik, a Steady shot-tal szemben ilyen pl. a Longevity amely a lövési időt csökkenti 1,5 mp-re.

Rapid Recuperation, a Rapid Fire képesség 20/40/60 focus-t ad azonnal, és a Rapid Killing 3 focus-t ad másodpercenként.

Efficency csökkenti a Chimera shot, Aimed shot és az Arcane shot focus költségét.

Thrill of the Hunt, minden kritikus sebzés focus-t generál.

Hunter vs. Wild, növeli a focus termelést, amikor a pet lassítva, stun-olva, vagy helyhez kötve van.

LineAge eladások

2010.05.11. 20:37

12 év bizony hosszú idő a játék videó játék iparban főleg. Jönnek, mennek a a gémek egymás után, de a Lineage első része még ennyi idő után is a legeredményesebb MMORPG máig sőt...

A napokban remek híreket adott közzé az NCsoft. 12 év után is elképesztően jó eladási eredményeket produkál a Lineage első része. Hazánkban sokkal inkább ismertebb a Lineage 2, de nagyon sokan megfeledkeznek az első részről ami a legújabb grafikailag agyon tápolt MMO-kat is maga mögé utasítja az eladások és előfizetők tekintetében is.

Míg például olyan a média által gyakran reklámozott játékok mint az Age of Conan, Warhammer Online akik ugyan 3D-s megjelenítésűek ráadásul azon belül is nagyon szépek vért izadnak 2-3 éves múltuk ellenére is, hogy játékosokat szerezzenek maguknak, addig a Lineage köszöni szépen nagyon jól van. Most feltehetnénk a kérdést, hogy mi a titka?

Valószínű, hogy sokkal egyszerűbben  a megoldás mint az gondolnánk. Ez a játék egy tényleg igazán szórakoztató játék lett, nem a csili-vili grafikával hanem egyszerűen magával a játék élménnyel kápráztatja el a nagy érdeműt. Már a 2009-es év utolsó negyedéve illetve maga az egész éve is nagyon sikeres volt a Lineage 1 és 2 esetében is. 2010 első negyedévében az L1 viszont még tovább növelte az eladásait.

Az NCsoft-ot nagyon inspirálja ez az adat és úgy vélik, hogy ez a növekedés stabilan tarható lesz. Hamarosan számíthatunk is rá, hogy a LA 1 és LA 2 további talán az eddigieknél is nagyobb jóval nagyobb figyelmet fog kapni az NCsoft-tól (az L2 esetében erről egy téli Freyát bemutató rendezvényen már esett szó) hiszen az NC ebben a hónapban mind két játékának a fejlesztőcsapatát ki akarja bővíteni. 

Sokan játékostól hallottam, hogy a Lineage 2 megtudta volna verni a WoW-ot ha akkor a kiadó olyan kampányt folytatott volna le mint amilyet kapott a Blizzard üdvöskéje hozzá teszem a statisztika is igazolja ezt, de mivel mind a két Lineage esetében elmaradt a nagy média a kampány így nem szerzett egyik játék sem magának olyan sikert amivel előfizetői számban a WoW-ot visszatudta volna végül tartani.

Innentől kezdve most már talán feltehetjük a kérdést, hogy milyen jövőre néző tervei vannak az NCsoftnak. Megéri-e nekik új játékokat csinálni és az igazán jól jövedelmező játékaikat távol tartani továbbra is a nagyobb média részvételtől vagy a 2010-től tervezett új üzleti politikával inkább a pénzes zsákjait fogja előtérbe helyezni aminek lehet, hogy olyan most készülő játékok mint a Blade & Soul vagy Guild Wars 2 fogják a levét meginni?

Na és zárás ként egy még nagyobb kérdés hozzátok! Sokan mindig ebben vagy abban az elkövetkező játékban látják a WoW-ot előfizetői számban legyűrő MMO-t, de nem lehet, hogy a már régen a piacon levő Lineage 1 és 2 fogja végül erről a trónról letaszítani a jelenlegi listavezetőt? Ti mit gondoltok róla?

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: mmorpg lineage

Klánháború - TribalWars

2010.05.11. 19:41

Klán háború

Egy igen egyszerű és gyors regisztrációt követve, kapunk egy mailt, mellyel aktiválnunk kell a regisztrációnkat. Mikor ezt sikeresen letudtuk ki kell, választanunk milyen részen szeretnénk a kis falunkat felhúzni.  Különböző égtájak közül választhatunk, illetve van egy véletlenszerű opció is. Mellyel maga a rendszer választ nekünk helyet.

Ezt követően bekerülünk a térképünkre ahol minden fontosabb információt megtanulnunk a játékhoz. Hogy a kezdő játékosok se ijedjenek meg a képernyő jobb oldalán találunk néhány információ morzsát, hogy mihez is kellene kezdenünk itt tulajdonképpen.  

A játékban fejlesztenünk kell az épületeinket illetve újakat építenünk. Természetesen mind a fejlesztéshez mind pedig az új épületekhez nyersanyagok szükségeltetnek. Ebben a játékban 3 féle nyersanyag szükségeltetik hozzá.  A fa, agyag és vas. A képernyőn folyamatosan figyelemmel kísérhetjük milyen és abból mennyi nyersanyagot is termelünk ki.  Nos azért senki se gondolja, hogy végtelen mennyiségű nyersanyag készletet tud felhalmozni. Ugyanis van egy raktárunk, aminek van egy maximális kapacitása, melyet növelhetünk a raktárunk tovább fejlesztésével.  Alap esetben ez 1229 egységnyi nyersanyagot jelent. Nem összesen, hanem mindegyikből külön-külön értendő ez a szám. Ha rákattintunk a raktárunkra, akkor minden egyes nyersanyagunk mellett láthatjuk, hogy ha a jelenlegi ütemben haladun, akkor mennyi idő múlva fog megtelni a raktárunk. Illetve azt is felfedezhetjük, hogy ha tovább fejlesztjük a raktárunkat, akkor mennyi alapanyagot leszünk képesek tárolni.

A felső menüsorban, ha a térképre kattintunk, megnézhetjük a környék áttekintő térképet, mellyen láthatjuk a különböző falvakat. Melyeket különböző színű pöttyök jelölnek. Minden színnek megvan a maga jelentése. Hogy melyik szín mit is jelent megtekinthetjük a térkép alatt. Miért fontos ez egyáltalán. Nos azért mert a körülöttünk lévő falvakkal szövetséget köthetünk, megtámadhatjuk őket ezzel növelve a területünket. Természetesen mi magunk is válhatunk támadás áldozataivá. Ezért ildomos figyelemmel kísérni a környezetünket, és jó viszonyba keveredni a környező falvakkal. Nos legalábbis addig, míg nem erősödünk meg eléggé, hogy támadást indíthassunk. :D  De akár itt Klánt is hozhatunk létre, vagy ha kapunk meghívót, akkor csatlakozhatunk egy meglévőhöz. Ez igen hasznos tud lenni, hiszen a klánok kölcsönösen védik és segítik egymást.

Az építgetés és fejlesztések során figyeljünk oda, hogy melyik épületnek milyen hatása van is kire. Például a templomnak jó hatása van a harcosainkra. Egyszóval a valláskérdést már csak ezért is érdemes nem félvállról venni.

A játék maga eléggé komplex, nem bocsátkoznék bele hosszabb leírásba. Hiszen akkor elvész az, amiért érdemes vele játszani. Mindenesetre egy próbát megér szerintem mindenkinek.

Huxley: The Dystopia

2010.05.11. 17:54

El sem lehet mondani mióta ígérik már ezt az MMO-t, most úgy tűnik, legalábbis Koreában, hogy végre kiadásra kerül!

Már 2007 óta borzolja az idegeinket ez az MMOFPS. Először azt jelentették be, hogy a konzolos változat mégsem fog elkészülni, aztán húzták vonták az indulást, Koreában is több mint 2 éve béta fázisban van, de most úgy tűnik kezd megmozdulni az állóvíz, hiszen belső információk szerint 2010. május 19-én fog végleges szakaszba érni a koreai változat!

Viszont sajnos az ijji féle angol kiadás táján továbbra is sűrű csend honol. Pedig volt már ott minden, CB1, CB2, végső teszt, ultimate tesz, meg amit akartok, de kb: 6 hónapja semmi információ

Személy szerint részt vettem a zárt tesztekben és a legfőbb probléma az irtózatos lag volt. Sajnos a Webzen az olcsóbb (és a kiadóknak költséghatékonyabb) P2P rendszerű arénákat tervezett, ami azt jelenti, hogy amennyiben nem egy gyors és közeli net kapcsolattal rendelkező személy indítja a szobát, akkor bizony elég durva adatkésében lehetett részünk. Ami ugye egy FPS-nél nem túl jó dolog.

Remélem ezt a dolgot valahogy megoldják és azt is, hogy a koreai helyzet kicsit megmozgatja a nyugati kiadás körül a dolgokat. Ha történik változás, azonnal hírezni fogunk róla, illetve garantáltan valamelyik szerkesztőnk mélyebben el fog merülni a témában!

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: mmo huxley mmofps

Sim City Creator Wii

2010.05.11. 17:19

Sim City már konzolon is? Wii a városépítésben is.

Bár az RTS-k és tycoon-ok még napjainkban sem mondhatók, a Wii platform lergkedveltebb darabjainak, néhány gondolat erejéig érdekességként bemutatjuk, hogy az Eletronic Arts, 2008-ban a Nitendo által gyártott videójáték-konzolokra (Wii) is kihozta saját városépítő-szimulátorát

A Sim City Creator elnevezésre hallgató alkotás viszont nem is a Sim City 4-re, hanem inkább a Sim City 3000-re hajazva nyújtja számunkra a virtuális polgármesterkedés élményét. A hasonló nevű előd valamennyi fontos épülete (kórházak, tűzoltóságok, városháza, stb.) így a kisképernyőn keresztül is elérhetővé válik számunkra, ám a városképet – hasonlóan a Sim City 3000: Unlimited kiegészítőjéhez – egyiptomi, római, sőt las vegas-i épületekkel tehetjük egyedivé. Újdonságként pedig az úgynevezett hős-épületeket hozhatjuk létre, amely – a PC-alapú Sim City „Landmark” épületeihez hasonlóan – rendkívül kedvező hatással van a többi épületünk fejlődésére.

Természetesen ahogyan építünk, úgy rombolni is tudunk. A kevésbé „szép” lelkületű stratégák így itt is kedvük szerint tehetik a földdel egyenlővé 3D-ben renderelt városukat, hiszen a Sim City Creator-ban is katasztrófák tárházából válogathatnak. A szerencsétlenségek típusai pedig érdekes egyveleget alkotnak az eddig Sim alkotásokból, hiszen a gondos munkával létrehozott épületek végnapjait a Sim City 4-ben látott gigantikus robot, a több részben előforduló forgószél vagy éppen a még Sim City 1 (!)-ben felbukkanó dinoszauruszok is jelenthetik.

Tegyük hozzá azonban, hogy az ilyen módon korszakon átívelő alkotást összességében a külföldi szaklapok mindössze erős közepesre értékeltek, amely szemben a PC-re létrehozott játékok jó illetve kiváló osztályzatával igen csak harmatos eredménynek tűnik. Ne feledjük azonban, hogy stratégiát kis képernyőre alkalmazni igen csak heroikus vállalkozás. De a technika fejlődésével reméljük, egyszer ez is megváltozik, és akkor már nem pusztán érdekességként fogunk a Wii-re készült Sim City-ről beszélni.

 

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: wii rts sim cimcity

Hamarosan megjelenő játékok listája különböző platformokra.

Nézzük tehát a különböző platformokon mi is jelenik meg hamarosan, illetve mi is az ami most jelent meg.  Csak, hogy mindenki úgy tudjon gazdálkodni a pénzmagjával.

 

PC:

Age of Conan: Rise of the Godslayer - május 11.

Heroes of Newerth - május 12.

Rocket Knight - május 12.

 

PlayStation 3:

3D Dot Game Heroes - május 11.

Lost Planet 2 - május 11.

Skate 3 - május 11.

 

PlayStation Portable:

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Heroes 3 - május 11.

 

Nintendo DS:

8Ball Allstars - május 11.

Chess Challenge! - május 10.

Earthworm Jim - május 10.

Gamehits - május 14.

Photo Dojo - május 10.

 

Xbox 360:

Rocket Knight - május 12.

Lost Planet 2 - május 11.

Skate 3 - május 11.

Things on Wheels - május 12.

Mind a PC-s, mind pedig az összesített toplistán harmadik helyezést érte el a magyar brigád játéka a King Arthur.

A lista láttán dobban egyet a szívünk, hogy ismét dobogós helyezést ért el hazánkban egy magyar portéka, ami nem kis neveket parancsolt maga mögé. Nem is szaporítom a szót, jöjjenek hát a listák:

 

Összesített:

1 - World of Warcraft (Prepaid Card)
2 - Battlefield: Bad Company 2
3 - King Arthur
4 - Ninja Blade
5 - FIFA 10
6 - Call of Duty: Modern Warfare 2
7 - Need for Speed: Shift
8 - Call of Duty 4: Modern Warfare
9 - Grand Theft Auto IV
10 - James Cameron's Avatar: The Game

 

PC:

1 - World of Warcraft (Prepaid Card)
2 - Battlefield: Bad Company 2
3 - King Arthur
4 - Ninja Blade
5 - Call of Duty: Modern Warfare 2
6 - Call of Duty 4: Modern Warfare
7 - Need for Speed: Shift
8 - Mount & Blade: Warband
9 - The Sims 3
10 -Grand Theft Auto IV

 

PlayStation 2:

1 - FIFA 10
2 - Star Wars: The Force Unleashed
3 - Call of Duty: World at War
4 - LEGO Indiana Jones: The Original Adventures
5 - Indiana Jones and the Staff of Kings
6 - Kung Fu Panda
7 - Madagascar: Escape 2 Africa
8 - Secret Agent Clank
9 - Guitar Hero: Metallica (gitárral)
10 - Ice Age: Dawn of the Dinosaurs

 

PlayStation 3:

1 - God of War III
2 - Battlefield: Bad Company 2
3 - Call of Duty: Modern Warfare 2
4 - Batman: Arkham Asylum - Game of the Year
5 - Final Fantasy XIII
6 - Dante's Inferno
7 - The Saboteur
8 - Fight Night Round 4
9 - Need for Speed: Shift
10 - Aliens vs. Predator

 

PlayStation Portable:

1 - Need for Speed: Shift
2 - James Cameron's Avatar: The Game
3 - FIFA 10
4 - Star Wars: The Force Unleashed
5 - Army of Two: The 40th Day
6 - Marvel: Ultimate Alliance 2
7 - Gran Turismo
8 - Iron Man 2
9 - LEGO Indiana Jones: The Original Adventures
10 - Splinter Cell: Essentials

 

Nintendo Wii:

1 - Wii Fit
2 - Wii Sports Resort
3 - Need for Speed: Nitro
4 - FIFA 10
5 - Wii Fit Plus (Balance Boarddal)
6 - New Super Mario Bros. Wii
7 - Boom Blox Bash Party
8 - James Cameron's Avatar: The Game
9 - DJ Hero (keverőpulttal)
10 - EA Sports Active

 

Nintendo DS:

1 - New Super Mario Bros.
2 - Pokémon SoulSilver Version
3 - Pokémon HeartGold Version
4 - FIFA 10
5 - Henry Hatsworth in the Puzzling Adventure
6 - Mario Party DS
7 - Nintendogs: Dalmata and Friends
8 - Freddi Fish And Friends: ABC Under The Sea
9 - Littlest Pet Shop: Beach Friends
10 -Littlest Pet Shop: City Friends

 

Xbox 360:

1 - FIFA 10
2 - Grand Theft Auto IV
3 - Halo 3: ODST
4 - Battlefield: Bad Company 2
5 - Call of Duty: Modern Warfare 2
6 - Halo 3
7 - Need for Speed: Shift
8 - Forza Motorsport 3
9 - Mass Effect 2
10 -Brütal Legend

FIFA Online 2 INGYEN

2010.05.11. 17:01

Végy egy egyszerű Fifa nevű közkedvelt sorozatot, fogd meg az egyik részét a 100-ból és csinálj belőle online játékot.

Ezt a receptet követte az EA Games legújabb próbálkozásában ami az IAH Games kezébe került és természetesen ingyen és bérmentve játszható.

Elkezdhetném bemutatni a játékot de szerintem erre semmi szükség. Első ránézésre a Fifa 2004 teljes átirata valami MMO szerű játékra. Alapjaiban megmaradt az 1on1 és 2on2 multiplayer kűzdelem amit eddig is megszokhattunk. Regisztráció és izzítás után csapatot, esetleg játékosokat készíthetünk vagy vehetünk meg aztán elkezdhetjük a játékot a világ többi részén élő játékosok ellen. A játékban benne lesz a 2010-es Világbajnokság és folyamatosan frissül. Grafikailag mint mondtam nem szép de legalább csúnya. Fizetni is lehet érte ha valakinek ez minden vágya, mikrotranzakció várja a pénzesebb egyéneket. 

Én nem vagyok rajongója a gomnyomkodós sportolásnak de azt hiszem, hogy a fanoknak kötelező darab ha csak azt vesszük, hogy ingyér van.

A FIFA Online oldalán lehet regisztrálni és letölthető a játék kliense ingyen.

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: mmo fifa mmosport

Kingdom Heroes

2010.05.11. 13:26

Fantasy MMO-kból Dunát lehet rekeszteni. De mi van akkor, ha egy játék az ősi Kína idején játszódik?

A történelmi korszakokba helyezett játékoknak egy további adaléka,, hogy játék közben tanulhatunk meg az adott korszakról olyan megtörtént dolgokat, melyeket különben sosem tudnánk (arról nem is beszélve, hogy "Anya, épp tanulok" jeligével bámikor belevethetjük magunkat a játékba, hatásosan leszerelve a szülői aggodalmakat).

A játékban PVP harcokat vívhatunk egymás ellen, és ezt a szokásos dolgok mellett olyan gyöngyszemekkel tarkították a fejlesztők, mint a hajócsaták lehetősége, sokféle ostromgép használata, és a saját magunk által kialakítható hadsereg.

Négy féle class-ból lehet majd választani: harcos, idéző, tactician (talán stratégának lehetne "fordítani") és vívó.

A játék az ősi Kína területén, a Három Királyság korszakában játszódik, mely a II - III. századra tehető, és a játékosok választják ki, melyik dinasztia és királyságért harcolnak és halnak meg.

Már csak napokat kell várni a Kingdom Heroes beta indulásáig

Tales of Pirates Béta

2010.05.11. 13:23

Az IGG kiadó legújabb kalózos MMORPG-je újabb lépéssel került közelebb a befejezéshez.

A zártnak titulált betaban - ahova egyebkent bárki igényelhet beta kulcsot - a játékosok közvetlenül a fejlesztőkkel játszhatnak együtt, így egyenesen nekik tudját átadni tapasztalataikat és visszajelzéseiket.

Tales of Pirates már mostani állapotában is sokat fog nyújtani a játékosoknak, többek között arénák, petek, különféle labirintusok, és egyéb nyalánkságok várják a játékot kipróbáló gamereket.

Ráadásul most szombaton a tripla XP bónusz mellett speciális eventeket is megjelennek a játékban a következő két hétben, úgyhogy akinek kedve és ideje van ezt a meseszerű grafikávaal megrajzolt játékot kipróbálni, ne habozzon kulcsot kérni az igg honlapjáról.

Star Track Online update

2010.05.11. 13:20

A nemrég megjelent Star Trek Onlineból sokan hiányolták a hajók belső bejárhatóságának lehetőségét. Nos a Cryptic fejlesztőinek hála, hamarosan ezt is megtehetjük!

Kicsit nehezen indult be a bolt, de úgy néz ki, a Star Trek Online lassan de biztosan újabb és újabb játékosokat toboroz magának.

Ez nagyban köszönhető annak, hogy a Cryptic nem állt le a fejlesztéssel a kiadás után, hanem egyből hozzáfogott a bővítések, frissítések gyártásához. Így a sok funkciót hiányoló ST fanokat is sikerült becsábítania a játékba.

A háromhavi nagy-frissítések mellett, havonta történik kisebb tartalmi update a STO háza táján. A következő ilyen patch lesz az 1.2-es, majd az 1.3-as, illetve júniusban érkezik a második szezon első frissítése.

Az 1.2-es javítás hozzáadja a játékhoz a "sidekick" rendszert, egy új játszható fajt, és egy új lehetséges fejlődési utat.

Az 1.3-as után bekerül a Dabo (fiktív ST játék), a hídon lévő tisztek tárgyakat cserélhetnek, és a heti események is bevezetésre kerülnek.

 

A második szezonnak pedig újabb klingon és semleges epizódok kerülnek be a játékba, valamint a címben emlegetett hajóbelső is ekkor kerül be.

Mass Effect 2

2010.05.11. 01:51

A Mass Effect 2 egy Sci-Fi akció RPG

Kategória: Sci-fi akció szerepjáték
Fejlesztő: Bioware
Kiadó: EA Games
Megjelenés dátuma: 2010.Február

Platform: PC, XBOX360
Játékidő: Végtelen! Egyébként átlag 30-40 óra 

Gépigény:

Minimum:
Processzor: 1,8 Ghz Intel Core 2 Duo vagy ezzel egyenértékű AMD CPU
Memória: XP alatt 1 giga, Vista/Windows 7 alatt 2 giga RAM
Videokártya: NVIDIA GeForce 6800 vagy nagyobb, ATI Radeon X1600 Pro vagy nagyobb.

Ajánlott:
Processzor: 2.6+ GHz Core 2 Duo Intel vagy ezzel egyenértékű AMD CPU
Memória: 2 giga RAM
Videokártya: ATI Radeon HD 2900 XT, NVIDIA GeForce 8800 GT vagy ennél jobb

 

Egy adott játékról írt teszt általában szubjektív, az egyén által alkotott relatív vélemények tárháza, melyekkel jobb esetben kollektívan egyetért a nagyérdemű, ugyanakkor más esetben felháborodást kelthet a sértődött játékosban, ha bizonyos részletek összekülönböznek a saját személyes meglátásával, tapasztalatával.

Nem kell nagy bátorság kijelenteni: a sikerektől amúgy sem idegen Bioware bombát robbantott a Mass Effect-tel, azonban mikor a játék nem sokkal az első rész megjelenését követve sorozattá, pontosabb megfogalmazásban  trilógiává  avanzsált, a bomba mondhatni megtonnában kifejezhető méreteket öltött. A Mass Effect a létező univerzum, azon belül is „piciny” galaxisunk új világokkal, fajokkal és történelemmel való ötvözése, egy kivételesen jól megírt törénetben új alapokat fektetett a science-fiction világába.

 

A Bioware a második epizódban sem bízta a véletlenre a külcsíny sikerét, melyet a méltán közkedvelt és elterjedt,  az első részben is bizonyított  Unreal Engine 3 biztosít.

Frissebb információk szerint, sokak örömére (köztük velem) ezt a hagyományt a harmadik felvonás is tovább viszi, így remélhetőleg nem kell attól tartani, hogy a finálé teljes kiélvezése érdekében komplett erőműfűtőelem-cserére lenne szükség, amellett, hogy a fejlesztőt ismerve nem kell minőségbeli „hígulástól” sem tartani.

 

Indítás után az első szembetűnő változást a főmenü adja, habár valamivel tetszetősebb , mint amivel az első részben találkoztunk, játék közben az ’Esc’ megnyomására megnyíló menü már sokkal ismerősebb lehet.

A folytatás egy látványos bevezető videó és 2-3 perc játék után, - melyben sajnos sokunk szívét meghasító tragédia történik hőn szeretett fregattunkkal - két évet röpít minket tova’ az időben az első rész cselekményeit követően, melyet szintén egy  pofás kis videóval szemléltettek,(apropó videó; a játék során számos kiemelkedő színvonalú és „eltalált” átvezető videóval találkozunk, melyek, mint habarcs a téglát, úgy kötik össze a cselekményeket nem elhanyagolható játékélményt nyújtva, amiről széleskörben megosztott vélemény, illetve már-már mondás; „mintha a kedvenc filmem irányíthatnám...”

 

A kis kitérő után; annakidején meghökkentette a világot az a hír, miszerint Shepard parancsnok, az első rész világmegmentő főhőse a továbbiakban látogatást tesz az örök vadászmezők valamely’ tartományában. Sokáig  terjengtek a szóbeszédek,  vajon csak a Bioware-os srácok hülyítik kicsit a népet vagy tényleg harakirit követtetnek el a játék fan-klubjának főcsarnokában, később azonban fellélegezhettek is meg nem is, és itt jön be a képbe az úgynevezett Lasarus-project, magyarra fordítva nevet jelentő, de a jelenlegi környezetben kicsit idiótán hangzó „Lázár-projekt”,  mely során hős „pásztorunk” földi maradványait hivatottak nem kis kredit mennyiség fejében összelegózni a régi formájára, mely összeget történetesen egy régi, nem túlzottan szívlelt társaság, a Cerberus  fektet „belénk”, aminek többen nem fognak örülni kalandjaink során, dehát, valamit valamiért, tartja a mondás.

A művelet természetesen sikeresnek bizonyul, így hősünk a Cerberus vezetőjének, a "rejtőző fickónak" (Illusive man) keze alatt tovább lendülhet a galaxist, és talán az egész univerzumot évmilliók óta rettegésben tartó ellenség nyomába...

 

Mint azt tudjuk, a történelemben csak nagyon kevesen győzedelmeskedhettek (ez ám a szép magyar szó) egyedül jelentős túlerőben lévő ellenfél felett, azt is inkább mítoszokban tették, mintsem valós események révén.

 

Nincs ez másképp ez esetben sem, főleg, ha több százas, ezres, ’neadjisten’ nagyságrendekkel nagyobb, óriás szerves tintahalra hajazó gépseregről van szó, így a nagy csata előtt nem árt egy kisebb ember- és természetfeletti képességgel bíró társ beszervezése, amely a játék előremenetével a legfőbb feladatunká válik, azonban ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik...

Elsősorban jóval többen lesznek, számszerint tizen, de ez letölthető tartalmakkal még tovább bővíthető, szám szerint két új taggal.

 

Akad köztük régi jó barát, de többnyire új tagok építik a „szupercsapatot”, akiknek most is meglehetősen komoly hírességek (pl.: Martin Sheen, Carrie-Anne Moss, Adam Baldwin, Michael Hogen, hogy említsek párat) adták nevüket, és elsősorban hangjukat.

Képbe kerülnek eddig nem látott fajok, és egy szemrevaló főhős hölgyemény, kinek nem csak hangját, arcát is valós személy,  a ’Chuck’ című sorozat révén elhíresült  Yvonne Strahowski adományozta.

...visszatérve; nem elég felsegítenünk az immár nagyobb, szebb  és „csobb” csatahajónk fedélzetére , le is kell „köteleznünk” újdonsült bajtársainkat, akik ezt lojalitással, némelyikük pedig az alap öltözék lecserélésének lehetővé tételével viszonozzák.

Most is két társat vihetünk magunkkal egyszerre egy küldetésre, ellenben sokkal gyorsabb és pörgősebb lett a kezelésük, utasításuk; egyetlen gombnyomással küldhetjük őket csatába, fedezékbe vagy használhatjuk képességeiket az ellenség likvidálására.

 

A továbbiakban ezek a küldetések alkotják a játék főbb „gerincét”, amellett, hogy fel kell vennünk a kesztyűt a Reaper-ek új rejtéjes csatlósaival, a Collectorokkal (magyarul „begyűjtőkkel), kikről meghökkentő információk kerülnek napvilágra a szálak kibogozgatása közben, de visszatérnek öreg „barátaink”, a Geth-ek is, kiknek faja kapcsán talán a játék egyik legváratlanabb fordulata köszönhető, sajnos csak a játék vége felé.

 

Néhány ’lojalitás-küldetés’ szorosabban kapcsolódik a főszálhoz, van, amelyik kevésbé, de az garantált, egyik elvégzése alatt sem fogunk unatkozni. Meg kell jegyezzem, e téren kicsit érezhető, hogy az igazán ütős fordulatokat, izgalmakat és történéseket a befejező epizódnak tartogatják, de szó sincs csalódásról, mutatja ezt a játék sikeressége is világszerte.

mmár stabilabb, zárt magos hajtással, és egy segítőkész, a legtöbb helyzetben nagyon is hasznosnak bizonyuló MI, azaz mesterséges intelligencia, név szerint EDI. Hála az égnek tartja a megszokott és igen tetszetős formát, jóval több bejárható területtel és funkcióval. Helyet kapott egy fejlesztőlabor, egy fegyverraktár, teljesen új konferencia terem, egy gyár méretű raktár az alsó fedélzeten és sok más egyéb funkciójú helyiség.

Még saját parancsnoki kabinunk is elfért a felső szinten, akváriummal, és egyéb beszerezhető kiegészítővel, ahol  egy-egy rázósabb küldetés elvégzése után nyugodtan elvonulhatunk és élhetjük magánéletünk, melyben itt is idővel, cselekedetink és döntéseink alapján számos jelentkező segítene teljes odaadással, sajnos most kevesebb részlettel, mint korábban. Rajtunk áll, kivel osztjuk meg a kellemes kis francia ágyunkat és magányos perceinket.

Másik újdonság a hajóval kapcsolatban, hogy most már bizonyos határok között "irányíthatjuk" is a masinát a galaxis térképen, ami szintén mókás perceket tud szerezni.

 

Jöttem, lőttem, szkenneltem... szerintem...

A második rész RPG téren talán minimálisan lazulni látszik, és kicsit az akció-rpg / akció-tps felé hajaz, ami az invertory átértelmezésében, és a különleges tulajdonságok, képességek beállításának egyszerűsétésében nyilvánul meg, azonban ezt vélhetően a játékosok szélesebb körének megközelítése érdekében tették, véleményem szerint nem is rosszul.

Nincs lehetőségünk a „hátizsákban” egyszerre 100 páncélt, 100 fegyvert és gránátot cipelni, és  kedvünk szerint előhúzni őket, csak bizonyos kijelölt fegyvertárolók segítségével tehetjük ezt meg, melyek elszórtan a bolygókon, és persze űrhajónkon fedezhetők fel,  ugyanakkor több fegyver kategória jelent meg, köztük a nehézfegyverek, melyek sok csata végkimenetelét segíthetik elő igen rövid idő alatt, természetesen a mi javunkra

 

A páncél fejlesztése, cserélése sajnos kicsit visszásnak hat az előzőleg megszokotthoz képest, több felszerelés kiválasztása csak külön integrálható,  de legalább ingyenes DLC beszerzése után lehetséges, ezek nélkül csak néhány egyszerűbb módosítást végezhetünk testünket borító és óvó öltözékünkön.

 A fejlesztések is más irányt vettek, megjegyzem szintén pozitív irányba, emellett szerepük is erősödött, hiányuk ugyanis enyhén fogalmazva hátrányosan hat a történet végkimenetelére,  hasonlóan  a csapattagokkal való viszonyunkhoz. Lehetőségünk nyílik a fegyverek  erejét és lőszerkapacitását növelni (ugyanis ez váltotta fel a régi túlmelegedős rendszert, kinek kedvére, kinek kevésbé), továbbá biotikus és tech' képességeink látványos fejlesztésére, illetve az űrhajó számos tulajdonságának javítására, gondolok itt pajzsra, fegyverzetre, és az első rész „hirhedt” Makoját leváltani hivatott bolygó-szkennelés hatékonyságának optimalizálására.

Apropó szkennelés. A makó leváltása nagy mértékben megosztotta a rajongókat, sokan unalmasnak tartották a monoton kocsikázgatást’ a majdnem semmiért, a szinte kihalt, egyhangú bolygók felszínén, sokan pedig, ezzel ellentétben visszasírják, mondván sokszínűvé tette a játékot a gyaloglás-harcolás melletti járművel haladás-harcolás.

Jelen esetben egy, - az űrből vezérelt, és a megfelelő mennyiségű ásványianyagot tartalmazó lelőhelyére kilőtt - bányász szonda áll a rendelkezésünkre, mely a kietlen,olykor cél nélüli bolygókra való landolást gyakorlatilag kiiktatta.

Szkenneléskor egy célkereszt formájú letapogatóval kutathatunk a bolygók felszínén négy különböző anyag után, melyek előfordulását és „koncentrátumát” egy oszcilloszkóp szerű kijelző mutat felénk, a megfelelő mennyiség megtalálásakor pedig indíthatjuk a szondát, amely becsapódva küldi a naftát a fedélzetre.

Ezt a berendezést is fejleszthetjük, amely a szkennelés, azaz az egér mozgásának sebességét növeli.

A kevesebb, „céltalan” landolást a korábbinál jóval több - mellékküldetéssel bíró, és kidolgozottabb,  ugyanakkor valamivel kötöttebb mozgóterű -  bolygóval pótolták a játékban.

A fejlesztők ezt később megtoldották egy szintén ingyenesen beszerezhető kiegészítővel, melyben egy „légpárnás” tankkal oszthatjuk 5 különböző helyszínen és küldetésben az ellent.

Most, hogy általánosságban kiveséztem a játékot, összegezve a tapasztalatokat és élményeket elmondhatom, nem kevés ember tudná határozottan a választ a kérdésre: „melyik 2010 év játéka?”

Kiváló grafika, melyet egy kiváló engine biztosít , már-már „nevetséges” gépigény mellett.

Élvezetes, hosszúnak mondható, habár kissé elhúzott folytatása a történetnek, a harmadik részt kiválóan elővezető befejezéssel , viszonylag sok érdekes újítás és változás, pörgős, izgalmas játékmenet,gyönyörű zenék, röviden; méltó folytatása egy méltán sikeres alkotásnak.

(A trilógia harmadik, egyben befejező epizódja 2011 utolsó negyedévében esedékes)

Honfoglaló mint MMORTS?

2010.05.11. 01:36

Egy roppant egyszerű regisztrációt kell elkövetnünk majd bent is találjuk magunkat a játék fő ablakában. Ahol számtalan sok információt találunk meg. Többek között statisztikákat, adatokat a többi játékosról és még sorolhatnám elég sok ideig. De ettől megkímélek mindenkit.

Tehát ha elindítjuk a játékot egy új ablakban némi töltögetés után megjelenik egy új felület. Ahol chat-el hetünk a többi játékossal. Eléggé intenzív itt az élet. De a lényeg számunkra most a játék és annak menete. Kiválasztjuk, a jobb oldalon azt a helyet ahová szeretnénk belépni. Én személy szerint a villámháborút szoktam játszani, amikor kedvem és időm is engedi. Mellesleg aki velem akar, ott találkozni az Keresse Matsumaru nevű felhasználót. Tehát amikor csatlakozunk a konkrét játékhoz, láthatunk egy Magyarország térképet, megyékre lebontott állapotban. Némi várakozás után rögtön kapunk is egy kérdés melyre, ha nem is tudjuk a választ legalább tippelnünk kell.

Vigyázat fontos az idő. Ha nem cselekszünk, gyorsan letelik és akkor a válaszunk automatikusan 0 lesz. Persze ha szerencsénk van akkor ezzel is kaphatunk pontot. De ez nem túljellemző. Tehát ha válaszoltunk láthatjuk a másik két ellenünk játszó játékos válaszát is, majd a jobb sarokban a helyes választ. Ugyebár értelem szerűen az lesz az első, aki a leg rövidebb idő alatt adta meg a helyes választ. Ami nem biztos, hogy a helyes válasz csupán ő áll a legközelebb közülünk a jó megoldáshoz. Ha szerencsénk és némi tudásmagunk is van. Mi lehetünk az első vagy a második helyes válaszadók. A harmadik nem kap pontot. Tehát ez után választanunk kell egy megyét, amelyet birtokba akarunk venni. Az első helyezett kettőt választhat a második egyet a harmadik pedig egyet sem. Minden megye nagyságától függetlenül 200 pontot ér. De hát véges ugyebár 19 megyénk, úgyhogy lassan kiszíneződik kis hazánk térképe. Amikor ezen túl vagyunk, jön az igazi hadd el hadd. Azaz meg kell védenünk a területeinket illetve igyekeznünk kell területet elvenni az ellenfelektől. Ezt oly módon tehetjük meg, hogy mikor rajtunk a sor ráklikkelünk egy ellenfél által birtokolt megyére és ezzel kihívjuk egy kérdésnyi párbajra. Itt már nem tippelnünk kel első körben, hanem négy választási lehetőség közül kell kiválasztanunk a helyeset. Ha mind a ketten helyesen válaszoltunk, akkor jön a következő kör, amiben egy újabb kérdésre immár tippelős választ kell adnunk. Itt eldől ki a legény a gáton. Azaz kié lesz az adott terület. Ha megkaparintunk egy területet, akkor az nekünk +200 pontot ér, míg az ellenfelünknek -400 pontjába fáj a dolog. A játék végén az nyer, akinek több pontja, területe van. De akár ellenfelünk egész területét is elvehetjük, egyszerre ha az úgynevezett fővárosát támadjuk meg. Ezzel azonban nehezebb dolgunk van, hisz itt már nem egy kérdésre kell helyes választ adnunk és az ellenfelünknek hibást. Hanem 3 élete van, a játékban 3 kis bátyaszerűség. Tehát 3-szor kell jobbnak bizonyulnunk ellenfelünknél, hogy ezzel minden területe a miénk legyen.  Természetesen, aki kissé beleássa, magát a játékba rájön, arra miként lehet taktikázni a játékban, és melyek az ok a terültek, amiket védeni kell, vagy éppen támadni.

Bónuszként a játékok után aranytallért kapunk, amit gyűjtögetve licitálhatunk különféle ajándéktárgyakért. Megtalálhatóak itt koncertjegyek, vicces tárgyak, vagy éppen műszaki cikkek is.

Csak több játékos módban játszható valóban de inkább kvíz mint stratégia. Így inkább MMOQuiz kategóriába sorolnám és nem az MMORTS játékokhoz 

Aki szeretné egy kissé játékos formában gyarapítani a tudását, és nem utolsó sorban nyerni, annak bátran ajánlom ezt a kvíz-stratégiai játékot.  Előre is jó játékot kívánok hozzá mindenkinek.

Szerző: MMORPG

komment

Címkék: rts mmorts

Reign: Conflict of Nations

2010.05.11. 01:25

Lassan kiadásra kerül a Reign: Conflict of Nations című játék, amit a Lesta Studio fejleszt és az 1C adja ki. Várható megjelenési időpont: 2010. június 3, ami korbban május 18 volt, csúsztak a srácok…

A CoN egy nagyszabású történelmi valós idejű stratégiai játék (RTS - Real Time Strategy), amely három évszázadon vezeti át a játékost a középkori Európában. 26 egyedi nép közül választhatunk, amiket a különböző politikai manőverekkel, átgondolt diplomáciával, gazdasági fejlesztéssel és természetesen háborúval vihetünk sikerre.

A fejlesztők történelmi hűséget ígérnek nekünk az egységekben, épületekben és gondolom mindenben, amire ezt a kifejezést rá lehet húzni, sőt…szerintem a fejlesztők is korabeli ruhában fejlesztettek J Ha gonosz lennék azt mondanám . hogy mindezt korabeli grafikai igényeknek megfelelően…jóóóól van, csúnya, és? Mindenki az, ha máskor nem is, akkor reggel biztosan….mint én a vasárnap reggeli beköszöntőmkor. Mondjuk személyes tapasztalatom szerint nem a legszebb játékok a legjobbak…

A történet szerint a Krímből behozott pestis elárasztja egész Európát  és természetesen a szomszédaink is elég vérszomjasak, lesz itt Arany Horda, Lengyelhon, Orosz medve…tehát Baltikum – Kárpát-medence – Kaszpi-tenger – Moszkva által határolt terület adja a stratégiai térképet.

Ezen kell az egyedi uralkodókat, hadvezéreket, papokat, kémeket , alkimistákat terelgetnünk

A jól ismert világ örökre megváltozik… Ami eddig kopár volt, kivirágzik. Ami eleddig halott volt, új életre kel, és ami eddig teli volt élettel… meghal… Vegyük szemre először Kalimdort!

Nem rég volt már egy kisebb összefoglalónk a zónákat ért változásokról. Pont egy fél pillanattal azelőtt tettük ki, hogy megindult volna az alpha screenshot dömping. Most, hogy sok (értsd: rengeteg. Kutya sok! Duna-rekesztős mennyiségű) kép felkerült a netre szíves örömest mutatom be Nektek először Kalimdort.

ABC sorrendben haladunk, balra át, olvass!

Ashenvale

A csodálatos erdő melyért Warcraft 3 ban oly sokat kűzdöttünk a Night Elf kampányban (meg, ugye, vertük tönkre az ork kampány során) most „gyökeresen” megváltozik. Kevesebb lesz a fa. Ez a legelső, amit észrevehet az ember. A horda felső vezetésben beállt változás miatt (Értsd: valószínűleg Garrosh huncutkodik Thrall helyén, ha nem is véglegesen váltja le a nemes Ork Hadvezért, militarizáltabb hozzáállása miatt csúnyán szív az Alliance) az erdőirtás olyan méreteket öltött, mint eddig soha. Ahol hatalmas fák álltak most tönkök, ahol erdő volt, most síkság. Szomorú látvány Elf szemeimnek!

Ha megtekintjük a térképet, láthatjuk, hogy egy csúnya vulkán éktelenkedik a zóna közepén, a partot Ork kikötőnek használják, és a horda megerősödött a zónában. Ezen a képen látható a fentebb említett új horda kikötő. Itt megtekinthető a vulkán, ami csak úgy oda nőtt, és erre lelhető a levágott csonka erdő :(

Azshara

Az egyik legnagyobb változáson átment zóna! Totális Goblin uralom van itten kérem szépen. Hatalmas ágyú, amivel bombáznak (valószínűleg Westfall kráter emiatt keletkezett, erről majd később), golfpálya, autópálya, medence, gumikacsa… Ha ez nem lenne elég, döntsétek csak el a fejeteket balra, kilencven fokkal! Ja, hogy bocsi, megépítették a Goblinok a Halálcsillagot és horda szimbólummá faragták a térképet. Szörnyű. Ha hordás vagy akkor meg Oh yeah! Abban azért meg kell egyeznünk, hogy tudnak ezek a goblinok, ha akarnak. Már pedig akarnak. Amellett, hogy Goblin (ergo hordás) zónává lett az egész, még Orgrimmarba is van egy hátsó bejáratuk. Szóval a szemnek kellemes rozsdás erdőből egy lerombolt technokrata horda zóna lett. Biztos vagyok benne, hogy azuregos szellemét lerobbantották azzal a Nagyágyúval :P

 

Darkshore

A (számomra) legszebb emlékként számon tartott Darkshore semmit sem veszített hangulatából, csak picit más arcát mutatja. Auberdine kikötő szanaszéjjel van disztrójolva, az egész régiót hatalmas szakadék hasítja kisebb részekre. Egy kisebb vízesés-örvény található északon, Bashal’Arannak annyi. Az északon, Moongladet Darkshoretól elválasztó sziklán található troll parti kemping lejjebb csúszott és konkrét hordás kikötővé nőtte ki magát. Egy soha meg nem nyugvó tornádót is megfigyelhetünk valahol az út közepén, ha esetleg amatőr meteorológusnak készülünk, amúgy meg gondolom érdemes elkerülni. A Groove of the ancients szebb lett, nagyobb lett és még jobban kivirágzott, hála az itt őrködő enteknek. De, hogy ne csak öröm és boldogság legyen Master’s glaive ben kitúrták a Twilight cultosok (nem összekeverendő a pultosokkal. Cultosok legfeljebb mérget szolgálnak fel) az Old God koponyának hitt tetemet. Most úgy néz ki, mint egy Zelefánt. Vagy ha kevésbé vagyunk Micimackó fanok, akkor Faceless one. Lehet spekulálni. (Egyébként Twilight Highlanden ott van a tesója ennek a csontváznak)

Desolace

Az egyik legunalmasabb zóna, Maraudont leszámítva, szerintem. Jó, annak idején kicsit feldobtuk, szerintem mi voltunk az egyetlen guild akik beraidelték Rexxart :D Most is javarészt sivatagos és randa, de rengeteg helyen kivirágzott és gyönyörű oázissá változott. Például a kodo temető! Mostmár nem a homokban vannak szanaszét az ódon gigász csontok, hanem a fűben! Hogy hogyan változnak az erőviszonyok, azt még nem tudni. Remélem egy kellemesen questelhető zónává változik!

 

Dustwallow Marsh

A leg szembetűnőbb, és szinte egyetlen változtatás kedvenc sárkányasszonyt rejtegető zónánkban az, hogy hídat építettek Theramore nyugati csücskétől a szárazföldig. Ami szövi szempontból annyit jelent, hogy nem kell hat és fél órán keresztül kerülgetni a zónát, ha esetleg boci burgert szeretnél Barrensből! Szeretem a hidakat.

 

Felwood

Felwoodban egy kevés változás esett csak. Horda itt is picit több helyen van jelen, például goblin építmények (LINK) láthatók Irontree woodsban. Talonbranch Gladeben egy érdekes fa nőtte körbe a Nightelf campet. Természetesen a zöldes démoni energiáktól pulzáló hangulat megmaradt.

Feralas.

Feralas, a part menti erdős zóna melyet mindenki Dire Maul miatt látogatott picit megváltozott.  Az áradás tönkrevágta Feathermoon strongholdot. Nem baj úgy is utáltam az ötven perces hajótúrát. Isle of Dreadnek is búcsút inthetünk (amiből az jön, hogy a scepter of the shifting sands questsorozat is elérhetetlenné válik.) Fellelhető pár új tábor, szerencsére Dire Maul maradt. A Gordunni ogrék északabbra költöztek. A Twin colossal teljesen használhatatlan és üres régiója kapott valami kisebb campeket, hogy ott is legyen mit csinálnia az erre tévedő kalandornak. Mivel egész Thousand Needlest elöntötte a víz és csónakázó paradicsommá vált így Feralas keleti csücskében helyet foglaló Thalanaart is kis gondolázó látványossággá kellett átalakítani, és picit magasabb helyre költöztetni. Szeretünk úszni, de ennyire azért nem :P

 

Northern / Southern Barrens

Az eszméletlenül hatalmas Barrens zónát két részre vették. Komoly agyrohadást okozott alacsony szinten itt végig gyalogolni. No nem lett kisebb, csak okosabban elrendezett! A két régiót hatalmas lávától bugyogó hasadék választja el. Ratchet sajna nem lett nagyobb, pedig simán megérdemelné. Barrens síksága sem kerülhette el a zöldülést és a druidák hathatós resztorációs projektjét. Hol homokos földön tapicskolhattál régebben ott most dús oázis zöldell. Az Overgrowth nevű része Barrensnek, ahogy neve is mutatja, kicsit túlmutálódott. Túl dús növényzet, csordultig virággal és zölddel. Hopp. Szteroidos druidák, ejnye. Battlescarnál Horda vs Ally csata dúlt, ez látható. Alig várom, hogy a történettel is alátámasszák végre, amit itt láthatunk! Mulgoret a The Great Gate zárja el a világ többi részétől. (Tudvalevő, hogy Cairne-nel valami történt. Hogy erőszakosan elbánt-e vele Garrosh, ahogy azt sokan gondolják, vagy csak simán lelépett segíteni Hyjalba esetleg Thrallnak, még nem tudni.)

Bael’Modan ban törpe archeológusok vetették meg lábukat és kezdtek valami ősi romvárost feltárni, míg Fort Triumph épülő erődjében más alliance-os katonák állomásoznak ezzel is növelve a szövetséges befolyást a régióban.

 

Orgrimmar

Ugyan nem egy külön zóna, de mint Horda főváros simán megérdemli, hogy szót ejtsek róla, főleg, hogy rengeteg változáson ment keresztül. Még erődítményszerűbb kinézetet kapott, a trollokat kiutálták tudtommal valamint itt-ott bővült. Rengeteg képet leltek, aki többet foglalatoskodott hordásként biztosan ámul-bámul, sajnos csak kevéssé tudok véleményt mondani róla.

Stonetalon Mountains

A legkedvencebbebbebb Warcraft 3 mas pályáim egyike volt a WoWban dögunalmasan megformázott zóna. Cataclysmban a charred vale még charredebb lesz. Rengeteg hegyet (vagy dombot, mérettől függően) legyalultak, hogy utat vagy kisebb bejárható placcot csináljanak belőle. Mind Ally mind Horda campekkel bővül Stonetalon, természetesen a goblinok sem maradhatnak ki a mókából. Mirkfallon Lake, ami eddig csak goblin ágyútöltelék NPCkkel volt tele most valószínűleg questhub lesz.

 

Tanaris

Tanaris csúnyán megszívta a kataklizmát! Steamwheedle Portot ellepte a víz, ahogy van. Gadgetzan kikötő lett annyira betört a víz. Ahol eddig Tortát kísértük ott megdőlt pálmafák és nyolc méteres tenger éktelenkedik. Land’s End beachen partra sodródott goblin flotta törmelékeket láthatunk, így feltételezhető, hogy ott is kapnak questelési lehetőséget a kis huncut zöldikék. Természetesen, mint minden kültéri insta kívülről, Zul’Farrak is sokkal jobban hasonlít saját magára. Mármint ha kívülről nézed.

 

Thousand Needles

Ahol régen cica háton végig szaladt az ember most oda csak mélytengeri gnóm búvár felszereléssel lehet eljutni. Teljesen elöntötte Thousand Needlest a víz, olyannyira, hogy a Goblin versenypályából motorcsónakázós vízi élménypark lett, a questzóna meg egy hatalmas goblin katamarán. Ami egyébként nagyon impresszíven néz ki. A Great Lift teljesen funkcióját vesztette, úgyis mindenki úszkálni fog. A Hordás hegycsúcs falvakat híddal összekötötték a könnyebb elérhetőséget szem előtt tartva. Mirage síkságból Mirage Abyss lett, reméljük lesz valami Krakenes quest sorozat oda! Vagy amolyan ufós és találkozhatunk Ed Hariss-szel.

 

Face of Manakid

2010.05.10. 18:31

A nemrég hamvaiból feltámadt MMO, a Sci-Fi témájú Face of Mankind bővítése tovább folytatódik.

Annak idején a játék igen nagyot bukott, mivel az átlagos játékosoknak túl összetett volt. Aztán pár hónapja a Nexeon (nem összekeverendő a koreai Nexon-al!) nevű cég felkarolta, átdolgozta a fizetési rendszert, így bárki ingyen kipróbálhatja a játékot, viszont van egy ún. prémium csomag, amit ha megvásárolunk, lényegesebben teljesebb játékélményben lehet részünk.

Az előző frissítésben hozzáadták a játékhoz az NPC-ket (tudniillik, eddig nem voltak a játékban nem-játékos karakterek, mindenféle interakció, kereskedelem, küldetések, játékos és játékos között zajlott), a mostaniban ezt a rendszert finomították tovább, kapott a játék egy tutorial részt, amiben megismerkedhetünk az új rendszerekkel.

A harcrendszert is kicsit realisztikusabbá tették, sokkal több ügyességet igényel a játék ezen része, illetve dinamikusabbá váltak a harcok.

Valamint az előzőleg bevezetett város, Berlin ezentúl "veszélyes" zónának minősül, ahol szabadon, büntetés nélkül ölhetik egymást a játékosok.

Mytheon

2010.05.10. 18:26

A Mytheon még mindig várja a játékot kipróbálni szándékozókat!

A Mytheon ötvözi a klasszikus MMORPG-ket és a stratégiai játékokat, melyben az ismert mitológia életre kel, hogy a játékosok ősi, legendás istenekkel csatázva találják meg sorsukat vagy végzetüket.

A karakterek hatalmas erővel megáldott emberek, akik képesek varázslatokat használni, segítőtársakat megidézni és szerkezeteket felállítani, melyek segítik őket a csatában. Különféle karakter-osztályok széles palettájáról választhatunk magunknak hőst, melyek eltérő képességeket használnak.

Battle of Immortal

2010.05.10. 18:13

Letöltelek gyorsan-frissen!

 

A kliens beszerzése egyszerű, a játék hivatalos oldaláról bárki letöltheti, van torrent is, de akinek szimpatikusabb, a jó öreg „Direct Link” opciót is választhatja. A regisztráció is a szokásos módon zajlik, ha már van, a PWI accountunkal játszhatunk is, de egy új felhasználó regisztrálása is gyorsan megy.

 

Startra készen.

 

Telepítés után és a szokásos patchelések végeztével indíthatjuk is a játékot! Előtte azonban még a Launcherben válasszuk ki a régiót ahonnan játszani szeretnénk. Nekünk értelemszerűen Európát érdemes választani. Bár a szerver fizikailag jelenleg még az Egyesült Államokban van, hamarosan helyileg is az EU-ba lesz áttelepítve. Tehát az alacsony ping és az eventek ideje miatt mindenképp ezt érdemes választani. Jelenleg egy szerver található az EU régióban, amin belül több csatornát is választhatunk.

Konkrét jelentősége nincs, melyikre megyünk, hiszen akár játék közben is válthatunk közöttük.

 

„Mondd, te ki választanál?”

 

A karaktergenerálás következik. Itt testre szabhatjuk karakterünket, illetve kiválaszthatjuk milyen kaszt-al szeretnénk játszani. Sok lehetőségünk nincs a testre szabásra, arcot, illetve hajstílust választhatunk, megadjuk születési dátumunkat, ami meghatározza a csillagjegyüket, valamint természetesen a nemüket is beállíthatjuk.

 

Kasztokból öt közül választhatunk, sorrendben a Berzerker, Champion, Slayer, Magus és Heretic. A szabványos Tank, DPS, Healer kasztokról van tehát szó, ebben a tekintetben nem sok újdonságot mutat fel a játék.

 

A kezdetek kezdete

 

Ha rátelepszünk az „Enter Game” gombra, máris kezdetét veszi a nagy kaland! Első helyszín rögtön az Istenek égi otthona, ahonnan pár kattintás után az első helyszínre keveredünk. A sivatagban találjuk magunkat, ahol is kezdetét veszi a küldetések végeláthatatlan sora...

 

Rengeteg Questet találhatunk a játékban, az elején gyakoriak a „menj ide és ölj meg xy mennyiségű mobot” illetve a „keress ezt meg ezt” szerű küldetések, de vannak egész jók is, főleg ahogy előbbre haladunk. A játék fejezetekre van bontva, a fő történetszálon előrehaladva újabb és újabb oldalát ismerhetjük meg a világnak.

 

Háziállatot mindenkinek!

 

A játék egyik remek funkciója, hogy a világban található mobok mindegyike megszelídíthető és szükség esetén megidézhető. Társunk harcol az oldalunkon, fejlődik, újabb képességeket tanulhat. Viszont egyszerre csak három darab lehet nálunk.

 

„Alakul” a páncélod?!

 

Egyéb különlegességgel is szolgál nekünk a PWI a szelíd mobokon kívül. Itt vannak az úgynevezett „Soul Gear”-ek amik a játék legütősebb páncéljai, alakváltó képességekkel! Bizony, ezek a páncélok képesek megváltoztatni a formájukat a harcok közben, valamint szintén velünk együtt fejlődnek! Sajnos csak a 45. szint után, mivel ekkortól hordhatjuk ezeket a felszerelési tárgyakat.

 

Hátaslovam, te lebegő hárfa!

 

A 25. szintől a már más játékokban megszokott mount rendszer is elérhetővé válik, igazi ritkaságokkal, mint a címben szereplő hárfa(!!) vagy éppen a guruló gőzhajtású henger (másképp nem tudom leírni). De találkozhatunk mindenféle repülő, lebegő, csúszómászó hátassal is.

 

Mintha itt már jártam volna...

 

Mint sok más mmo-ban, itt is találhatunk különféle instákat, viszont sajnos a játék ezen része még nagyon kidolgozatlan. A legtöbb insta ugyanúgy néz ki, illetve csupán egy helyiségből áll, ahol sorban jelennek meg a bossok és csatlósaik... Ezen még van mit fejleszteni PWI!
Viszont ami örömteli, hogy az insták különböző nehézségi szinteken is elérhetőek.

 

Na, és a külcsín??

 

A játék úgynevezett 2.5D rendszert használ, ez egyfajta izometrikus nézetet utánzó 3D grafika. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy a kamerával csak zoomolhatunk, illetve vízszintesen mozgathatjuk a képet.

 

A textúrák szépek, a játéktér szépen kidolgozott, a helyszínek változatosak erre nem lehet panaszunk.

 

A hangok, a zene megfelel a mai kor követelményeinek, de semmi extra.

 

Kipróbálom, mert ingyen van...

 

Örömteli, hogy a PWI figyelembe veszi a játékosok kívánságait, még a zárt béta alatt bekerült a WASD irányítás, a módosított UI, az újradefiniált billentyűkiosztás, illetve, sokak örömére, eltávolították a BOT rendszert.

 

Ha továbbra is ilyen lelkesek lesznek a fejlesztők azt hiszem remek kis játékká válhat a BoI - Battle of Immortal, egy próbát így is megér, lévén semmibe nem kerül letölteni!

Guild Wars 2 Elementalista

2010.05.10. 18:03

Tűz, levegő, föld és víz. A négy alapelem, mely a hamarosan érkező GuildWars 2 első, leleplezett kasztjának szolgálnak alapjául.

Ahogy már megismerhettük az első részből, az elementalista ezen természeti erők segítségével tör utat magának. A legnagyobb gyengéje a fizikai ellenálló képessége, ezért támadásait távolról szórja az ellenre, mielőtt azok meg tudnák közelíteni. Annak ellenére, hogy egyértelműen a csapat offenzívája, sokoldalúsága még félelmetesebbé teszi.

A tűz segítségével célpontjait területre ható, perzselő támadásokkal tudja meglepni,
avagy földre tudja kényszeríteni azokat meteorzápor előidézésével.
Ha a levegőt használja, szél és villámok segítik a harcban, így irányított erős sebzést tud okozni. A villámok emellett vakítanak is, megtántorítva az ellenfelet.
A vízzel többnyire lassítani tud, avagy azt jéggé alakítva csúszós talajt tud teremteni, ezzel előnyére fordítva a harcteret. Ha mindez még nem volt elég, a víz gyógyító hatásaival társai életerején is tud növelni.
A legveszélyesebb pillanataiban a földdel összehangolva tud védelmet nyújtani magának és csapattársainak, emellett vulkánt, és földrengést is elő tud idézni.

Képességeit négy csoportba sorolhatjuk.
A Glyph-ek: módosítják, avagy fejlesztik képességeit, így ezek segítségével varázslatai erősebben hatással, vagy hosszabb hatásidővel, avagy távolsággal bírnak.
A Signet-ek: folyamatosan ellátják, és nagyobb képességek aktiválásához szükséges buffok. Ilyen például Signet of Earth ami köveket repít a körülötte lévő ellenfelek felé, így stunnolva azokat.
Conjure Spell-ek: hasznos elemek és hatékony fegyverek idézésére alkalmasak, melyeket ő is és a csapat tagjai is használhatnak. Ilyen például a Conjure Flame is, egy tüzes szikla, amit az ellenre hajíthat.
És végül az Area Spell-ek, melyek segítségével területre ható támadásokat tud előteremteni, káoszt okozva a csatatéren.

süti beállítások módosítása